fbpx

Vezetők

Itt láthatod kik is vagyunk mi

Mi egy kis család vagyunk. Bizonyos szempontból a szó szoros értelmében is, ugyanis rokoni szálak fűznek össze minket. Szeretünk együtt dolgozni és megosztjuk a munkát. Az alábbiakban elolvashatod a bemutatkozónkat, és megnézheted ki mit csinál a vállalkozásban. 

Dr. Pankaczi Andrea

 

Kedves Olvasó, Kattintó, Pécsisitter-iránt-érdeklődő ;)!

Először is ez úton is üdvözöllek az oldalon, őszintén remélem, tudunk neked és gyermekednek is segíteni!

Engem Dr. Pankaczi Andreának hívnak, 1989-ben láttam meg a napvilágot Vas megye legtüneményesebb városkájában, Sárváron. Ebben a kisvárosban nőttem fel, majd egyetemi tanulmányaim miatt kerültem Pécsre „Baranya szívébe” a „mediterrán hangulatú” egyetemvárosba, ahol az Orvosi Egyetemen diplomáztam le. Csodálatos-fantasztikus szószátyár kislányom Luca is itt született, ő már pécsi lány, hanem is „tüke pécsi”. 

Pécsen kezdtem dolgozni a Pécsi Tudományegyetemen aneszteziológusként. Ezer szál köt a városhoz, nagyon szeretek itt élni. Azonban sajnos a szüleim akik világéletükben a támaszaim voltak több száz kilométerre kerültek tőlem/tőlünk.  A gyerekem hétköznapokban történő menedzselésében –szolfézs-zongi-tenisz…stb (talán ismerős) nem tudtak beugrani helyettem… és be kell, hogy valljam az otthoni tanulásnál is sokszor éreztem, hogy a minőségi időtöltés helyett, szigorú pedagógust játszok otthon, pedig türelmes kedves anyukának kéne lennem.

Tekintettel arra, hogy helyismeretem, kapcsolati tőkém „Pécsre-beköltözőként” nem volt, próbaltam magamtól helytállni. Majd 2020 nyarán barátnőmmel-kolléganőmmel- keresztlányom anyukájával egy nyári délután, az iskolakezdéstől-különórák megszerzésétől aggódva, jött az ötlet.

Mi lenne, ha megszerveznék egy közösséget, lelkes -vállalkozó szellemű emberekből, akik babysitterkedés vállalnának rugalmas munkarendben? 

Mi lenne ha teremtenénk egy felületet, ahol ez könnyen egy kattintással bárkinek elérhető ?

Ezt követően beindult az ötletbörze, megállíthatatlanul,  és megszületett a PÉCSISITTER, aminek palettáját bővítettük gyermek felügyelet mellett „dédisitterkedéssel”, ami szociális kikapcsolódást tud nyújtani az idős korosztálynak, akinek az unokái –gyermekei  hozzám hasonlóan más városba költöztek.

Bízom benne, hogy ez a kezdeményezés, amit elindítottunk segítséget tud nyújtani másoknak a mindennapokban. Jobb időbeosztást tesz lehetővé a szülők számára, hogy délután 4 órakor munkavégeztével, ha egy kicsit is késel, nem kell úgy érezned, hogy a gyermeked nincs biztoságban, vagy éppen megint Ő az utolsó, akit elhoznak a suliból.

Válaszd a csomagajánlatink közül a számodra lemegfelelőbbet!

„A szeretet és a gondoskodás a legfontosabb pillérek, ezeken nyugszik az a képességünk, hogy minden stresszhelyzetet, kihívást és változást feldolgozzunk.” /Carolina Hehenkamp/

Gondoskodj Szabadon!

Dr. Kovács Patricia

Sziasztok Anyukák, Nagyszülők, Szülők, Gyerekek!

Dr. Kovács Patricia vagyok, a PécsiSitter másik megálmodója. Budapesten születtem és nőttem fel, igazi nagyvárosi lány vagyok. Már tinédzserként rendszeresen foglalkoztam gyerekekkel, mind au-pairként, mind sporttáborokban, mint ovis teniszoktató. Hogy hogyan kerültem Pécsre? Állatorvosnak készültem, de nem vettek fel másodszorra sem, így édesanyám unszolására eljöttem szerencsét próbálni a Pécsi Orvostudományi Karon.
Hogy milyen jól tettem!

Szinte azonnal beleszerettem az orvoslásba, no meg a férjembe, (😉) így lehorgonyoztam ebben a nagyon is élhető, kicsinek tűnő de kicsit sem unalmas városban. Szívem csücske volt egyetemistaként a helyi, majd az országos Teddy Maci Kórház irányítása mint gyermek-és ifjúságnevelő koordinátor, mely remélem sok pécsi iskolában és óvodában nem ismeretlen már.

Amikor viszont édesanya lettem, szülőként már nem csak a “sitteri” oldalt, hanem az szülői szempontokat is megismertem, és mivel a nagyszülők nálunk is távol vannak és dolgoznak, megtapasztaltam az anyaság nem éppen idillinek mondható mentális terheit, valamint a logisztikai feketelyukak, a “valahogymegkelloldanidemost” és az “élvezniisakarom” háromszögét. Amikor Andival eldöntöttünk hogy belevágunk, ki kellett lépnem a komfortzónámból, de azt kell mondjam, visszatekintve nem érte meg izgulni ennyit.

Imádjuk ezt a vállakozást, közösséget működtetni!

Bízom/bízunk benne, hogy ami édesanyaként nekem is fontos volt a Sitterek kiválasztása, szakértelme terén az Nektek is az. Egészségügyi érintettségem révén (ugyancsak mint aneszt-intenzíves a PTE-n) pedig szívügyem az idősek magára maradásának megakadályozása, mely a szociális állami hálók túlterheltsége miatt gyakran elkerülhetetlen. Így magánúton szeretnénk lehetőséget biztosítani -a mindennapi teendőkön felül- olyan elfoglaltságokra is, amelyek kifeljezetten az idős korosztály kikapcsolódását szolgálják, mert attól hogy valaki idős, még nem kell hogy egyedül/otthon is legyen!

Bármikor fordulhattok hozzám bizalommal akár a szolgáltatásokat, akár a Sittereket illetően kérdés merülne fel, nincs számomra lehetetlen, minden kérdésre/kérésre nyitott vagyok!

Gondoskodj szabadon!

Márton Pécsisitter

Dr. Kovács Márton

Nagykanizsán születtem, innen mentem Pécsre egyetemre.
Ahogy Andrea és Patricia, én is a Pécsi Tudományegyetemen dolgozom, fül-orr-gégészként. Patriciával még az egyetemen szerettünk egymásba és azóta már feleségemként támogatom a hétköznapokban és a PécsiSitterben.

Két lányunk van Panna és Franciska, akikkel a közösen töltött időt mindig nagyon élvezem, de sajnos ez az idő kevesebb, mint szeretném.

A modern család képben a mai világban a nőt, mint munkarőt, dolgozó személyt természetesnek vesszük, így úgy gondolom a férfiaktól is elvárható a család körüli teendőkben való részvétel.

A nagyszülők nálunk sajnos messze vannak és nem is mindig várhatjuk el tőlük, hogy pattanjanak amikor szükségünk van rá.Sajnos munkám miatt gyakran kell délutánonként és hétvégenként is dolgoznom és ilyenkor vált szükségessé a babysitter segítsége, emelett minden gyermeket nevelő szülő is pár, így nem elhanyagolható az értékes együtt töltött idő sem. A PécsiSitterben habitusomnak megfelelően inkább, mint csendestárs (informatikai szaki, és állásinterjú szervező) veszek részt, de nyugodtan keressetek engem is bizalommal.

Gondoskodjatok szabadon!

Érdekel csapatunk többi tagja is?

hu_HU